Posts Tagged ‘webmester’
tewebőgés
Tewebőgés verseny indult a keresőprogramok tanulmányozása céljából a tewebőgés kulcsszóra az elte halgatói számára. Létrehoztam egy subdomaint, amit az első jelentkezőnek ingyen odaadok használatra. Kap ftp-t, php-t, mysql-t, adatbázist, 50 mega tárhelyet.
A tewebőgés az elte kurzusának keretében jött létre, ez egy zárt körű keresőoptimalizálás verseny. Aki igényt tart a tewebőgés honlapra, tekintse meg: tewebőgés.
Sok sikert minden résztvevőnek.
Patai László
Engedjétek meg, hogy bemutatkozzon, Patai László a neve, 1985-ben született. Amióta az eszét tudja, lenyűgözik az információs technológiák.

Azt hiszi, hogy 8 éves lehetett, amikor először számítógépet vehetett a kezei közé. Persze ez ma már nem nagy dolog, viszont akkoriban nem volt olyan mindennapos jelenség. Pár év elteltével, talán ötödikes általános iskolás lehetett, amikor először sikerült otthon egy 33.6os modemen keresztül Internetre jutnia. Szerinte a szülei a mai napig nem tudják, hogy miért volt akkoriban olyan magas a telefonszámlájuk (reméli nem olvassák az oldalamat). Már akkor igen érdekelte a webfejlesztés, szinte nem volt olyan nap, hogy ne bütykölt volna valamilyen weboldalon. Később, a középiskolás évei elején ismerkedett meg a nyílt forrású rendszerek előnyeivel, azt hiszi ez a szerelem azóta is tart.
Első ilyen rendszer a PHP-Nuke volt, szerinte akkoriban az volt a legismertebb szabad felhasználású platform. Első publikálásai a php-nuke.hu-n jelentek meg, majd később páran létrehozták a nukefarm.hu portált. A PHP-Nuke korszaka azonban viszonylag gyorsan lezárult, hamar kimerítette a kíváncsiságát. A Nuke után egy merőben új felépítésű rendszerrel kezdett ismerkedni a Mambo-val. 2000 körül hozta létre a mamboserver.hu -t (A Mambo 2005-ben nevet váltott a Joomla-ra, így született meg a joomla.hu.). Azt hiszi, hogyő volt az első, aki Magyarországon bemutatta a rendszerben rejlő lehetőségeket, azóta ezzel a programmal készült oldalak ezrei találhatóak a magyar weben. Kezdetben két magyar Mambo portál volt, a GYIK.COM (Harder barátja oldala) és a Mamboserver.hu.
Azonban ma már új szelek fújnak, az Internet változóban van, biztos benne, hogy a jövő weboldalai nem portálalapúak lesznek, hanem inkább egy személyesebb, úgynevezett Web 2.0 -es technológiákkal színesített blogokhoz fognak hasonlítani. Pont ezért tölti mostanában a szabadideje nagy részét az ilyen rendszerekkel, főként a WordPress-el. 2006-ban hozta létre a WordPress Magyarországot, amivel jelenleg is szívesen foglalkozik. 2000-től számos (50-100 között) portál tervezésében, fejlesztésében vett részt, de pár éve inkább csak a saját oldalaival foglalkozik.
Patai László 2006-ban megnyerte a magyarország első díjazásos keresőoptimalizálás versenyét. A második magyar versenyen is indult de visszalépett, mert nem volt elegendő ideje a győzelemhez. Patai László az egyik legismertebb magyar webmester.
Forrás: hoppare.com